Matteo Bellotto Olaszországból, Friuliból érkezik az Eger Wine Meetupra, hogy egy izgalmas projektet mutasson be, ami a helyi borok népszerűsítését szolgálja. 5000 szőlőültetvény feltérképezésével keresik az egyediség megragadásának módját a szőlőfajtán, a talajtípuson, az éghajlaton és a történelmi tényezőkön keresztül.

 

Filozófiát tanultál. Hogyan kerültél ez után munkakapcsolatba a borral?

Hosszú út vezetett idáig, de mindig is volt közöm a borhoz, mivel egy kisvárosban születtem, és a nagyapám földműves volt. Maga is borászkodott, de én soha nem tanultam el tőle a borkészítés fortélyait. Mindenekelőtt az lebegett a szemem előtt, hogy elmeneküljek a kisvárosi létből. 

Az egyetemi évek alatt több borkereskedésben és étteremben is dolgoztam, és lassanként magával ragadott a bor világa. Ezt az időszakot utazások követték, és végül úgy döntöttem, hogy az életemet a szülőföldemnek, Friulinak és az itt készülő boroknak fogom szentelni, mert úgy tapasztaltam, hogy nem teszünk eleget azért, hogy megkapják azt az elismerést és ismertséget, amit megérdemelnének.

Ezer szállal kötődsz tehát Friulihoz. Ha röviden kellene elmondani, hogy mi teszi ezt a bortermő vidéket különlegessé, hogyan fogalmaznál?

Több tényező kombinációja. Természetesen szerepet játszik a talaj, az éghajlat és a történelem, de mindenekelőtt az itt élő emberek! Szomszédosak vagyunk Ausztriával és Szlovéniával, többirányú a kötődésünk, több nyelven beszélünk és közép-európainak érezzük magunkat. Csendes emberek vagyunk, és a bor az, ami kihozza belőlünk az igazságot. Nekem ez tetszik, hogy a bor megoldja a nyelvünket, kibújik belőlünk a nagy mesemondó.

Mi teszi a borok marketingje téren végzett munkát egyedivé szerinted más ágazatokkal szemben?

Az, hogy annyiféle dolog kerül szóba: történelem, földművelés, borászat, földrajz, és közben mégiscsak borokról beszélünk. A bormarketingben az a jó, hogy nem is kell feltétlenül a borról magáról beszélned, hanem elég arról, amit a bornak köszönhetünk!

A Mangiavino magazin szerkesztőjeként is dolgozol. Milyen értékekre figyelsz a saját magazinod összeállításakor?

Amikor borokról írsz, alaposnak és pontosnak kell lenned, lehetőség nyílik különböző vonatkozásokban egyre mélyebbre menni, felkelteni az olvasók kíváncsiságát valamely téma iránt, ugyanakkor kerülni kell a túlságosan szakmai, technikai megközelítést. Én próbálok arra is törekedni, hogy a saját hangom hallható legyen anélkül, hogy arrogáns vagy naiv lennék.