Az életképes, reális üzleti modelleket keresem

Egy bankár szemében miben különbözik a borágazat más vállalkozásoktól?

A borászat a mezőgazdaság szakrális ágazata. A biológiai folyamatok tudományosak és jól leírhatók, de mintha a borkészítésnél lenne egy olyan dimenzió, amelyre nincs ráhatásunk. Ha ez a dimenzió érvényesül, akkor születnek meg véleményem szerint a csúcsborok.
Szakmai szemmel nézve a borászati vállalkozásban jellemzően erősen megjelenik magának a borásznak a személyisége, így jelentős mértékben a márkákat finanszírozzuk, vagyis az embert a vállalkozás mögött.

Egy palack bor ugyanis a legtöbb esetben a világ minden pontján 0,75 literes üvegbe kerül, ami azonban benne van, amit üzen, az különbözteti meg a többitől. Nekünk szakértőként vizsgálnunk kell ezt is. Amikor borászati vállalkozásokat értékelünk, a marketingszempontokat is figyelembe kell vennünk, és sok egyéb mellett látnunk kell azt is, hogy a boroknak milyen piacuk van, jól vannak-e árazva, és például a fejlesztéseknél van-e helye a többletmennyiségnek.

Mindemellett a szőlőültetvények esetében állókultúrákról beszélünk. Tehát ha a borászat kialakít magának egy fajtaösszetételt, azt nem lehet egyik évről a másikra megváltoztatni, nem úgy, mint a szántóföldi növénytermesztésnél. A mezőgazdaságban és az élelmiszeriparban egyébként is a hosszú távú szemlélet a helyes, a bor termékpályáján ez hatványozottan igaz.

Ebből adódóan fontos számunkra a stratégiai szemlélet is. Nagyon fontos szerepe van a borászat vezetőjének, hogy mennyire lát előre a fajtaválasztással és azzal kapcsolatban, hogy mi lesz a piac igénye. Jól át kell látnia az egész termékpályát a szőlőtől a fogyasztóig, utóbbiakat sokkal jobban kell ismernie, mint más vállalkozásoknak. A borászat sorsa ebből a szempontból már a szőlőben eldől.

Én magam mindig és mindenhol az életképes, reális üzleti modelleket keresem. Be kell látni, hogy a bor olyan sok mindent közvetít, annyi értéket és érzelmet hordoz, hogy ebből eredményes üzletet létrehozni komoly tehetséget igényel. Nagyon összetett és szép feladat.

Az gondolhatjuk, a közép-kelet európai régióban Magyarország kitüntetett pozíciót élvez boraink történelmi hagyományai miatt. Az utóbbi évtizedben azonban megfigyelhetjük, hogy sok környező ország komoly erőforrásokat fektet borpiacának fejlesztésére. Fejlődési dinamika, trendek szempontjából hol tart a régió, hol tartunk mi?

Magyarországon mind mennyiségben, mind reálértékben csökkent a bortermelés az elmúlt két évtizedben. Mennyiséget tekintve a jelentősebb borkibocsátással rendelkező térségbeli országokban – Szlovéniában, Horvátországban, Csehországban, Szlovákiában és Romániában – szintén csökkent a mennyiség, viszont értékben tekintve a borágazat kibocsátása Csehországban például 65 százalékkal, Ausztriában pedig csaknem 35 százalékkal nőtt. Tehát itt a kibocsátás szerkezete is fejlődött, azaz nem a lédig, olcsó asztali borok volumene emelkedett.

Ez most versenyhátrány, de üzenet a hazai borágazatnak, hogy lehet és kell is tanulni ebből. Mert az ágazatban jóval nagyobb a potenciál, mint amit most látunk. A régióban az export tekintetében is lemaradtunk. Amíg mi az európai uniós csatlakozáshoz képest most érjük utol magunkat, addig az osztrák exportvolumen a háromszorosára nőtt úgy, hogy közben a régió országaihoz képest a borfogyasztás sem csökkent náluk.

A támogatásokkal kapcsolatban fontos az elosztás: uniós összehasonlításban Magyarországon jellemzően az ültetvények megújítására költöttük a fejlesztési forrásokat. Ezzel alapvetően nincs is gond, fejleszteni kell az alapokat, hiszen korszerű ültetvények kellenek a hatékony termeléshez. Ausztria példájánál maradva azonban azt látjuk, hogy ők a pénzek nagy részét promócióra költötték, és nézzük meg, hova jutottak. Ez megint csak tanulság lehet számunkra az elkövetkező évekre.

Még valamit hozzátennék: meggyőződésem, hogy minden ország borkultúrája olyan, mint egy átlagos borvidéke átlagos pincéjének átlagos bora. Ha ez eléri a kívánt szintet, boros országról beszélünk, ha nem, akkor sok munka áll még előttünk, vagy benne sincs a genetikánkban a boros ország. Meggyőződésem, hogy bennünk megvan, csak tenni kell még érte.

Gazdasági szakemberként milyen javaslatot fogalmazna meg egy olyan gazda számára, aki most kezd bele egy borászat fejlesztésébe?

Ezt a területet elsősorban olyan gazdáknak javasoljuk, akiknek van valamiféle tapasztalatuk a szőlőtermesztésben, de legalábbis ismerik az alapokat. Nagyon fontos, hogy világosan, következetesen alkossanak maguknak stratégiát, rendelkezzenek kellő piacismerettel, tudják azt, hogy hova pozícionálható az ő márkájuk, mennyiért tudják értékesíteni a termékeiket.

Egy eleve elhibázott stratégia gyakorlatilag kudarcra ítéli a terveket. Továbbá legyen megfelelő mennyiségű tőke – nemcsak szőlő, hanem pénz is. Vállalkozni ugyanis tőkéből lehet, nem hitelből. Annak, aki borászatot akar építeni, tisztában kell lennie azzal is, hogy egy ilyen vállalkozás az első 7-10 évben több pénzt fog elvinni, mint amennyit termel. Ez olyan szakma, amelybe ha tőkét fektetünk, az sokáig fog gyökerezni – a szőlő és a pénz is. Hosszú távra szól.

Sok magyar pincészetnél látjuk, hogy a második generáció fokozatosan átveszi a pincészetek irányítását. Milyen szemléletmódot érdemes kialakítaniuk, amellyel tovább fejleszthetik szüleik, nagyszüleik örökségét?

Hallgassanak az idősebbekre. Lehet, hogy egy másik világban, egy másik piaci környezetben, de felépítettek egy márkát, felépítettek egy pincészetet, ami működik. Ha generációváltásról beszélünk, akkor feltehetően sikerrel, fenntartható módon. Ezeket a tapasztalatokat tovább kell vinni. Tehát egy márka, egy brand megújítása nem egyenlő a hagyományok elfelejtésével. Nehéz helyzetben vannak a borászatok, hiszen egy alapvetően hagyományokra épülő szakmát kell a fiatalok felé fordítani. Ez nagy feladat. De a fiatal generáció ezt jobban fogja érteni. Lényeg, hogy a hagyományok tisztelete, továbbvitele mellett menjen végbe az átadás.

A fiatalabb generáció előnye viszont, hogy lényegesen nyitottabbak az innovációra. Nem kell újra feltalálni azt, hogy miként kell bort készíteni, de az új generáció más szemmel látja a piacot, a vállalkozást. A legtöbb esetben ezek a fiatalok már pallérozódhattak külföldi pincészeteknél, jobban látták, hogyan csinálják mások. De persze nem másolni kell ezeket a példákat, hanem a jó gyakorlatot kell átemelni.

Ha saját borászata lenne, hol hozná létre, és miért pont ott?

Úgy vagyok a borokkal, mint Gombóc Artúr a csokoládéval, így nehéz dönteni. Van egy mondás, hogy az első benyomás maradandó. Nekem ez a cabernet franc volt. Bennem gyorsan letisztult, hogy a klasszikus testes, érett vörösborok rajongója vagyok. Egyetértek a neves szakíróval, aki úgy fogalmazott, hogy Villányban otthonra talált a franc. Úgy érzem, minden túrán teszek a borvidékek finanszírozásáért, mert pénzügyesként értem, hogy eredeti és átvitt értelemben is mennyi tőkét kell egy 5-10 éves vörösborba invesztálnia a borásznak. Ezt pedig nekünk, fogyasztóknak meg kell fizetnünk. Cserébe elvárhatjuk, hogy kiváló borokkal kínáljanak minket a borászok!

Érdekes történet, hogy legutóbb azt mondtam a páromnak egy első korty különleges vörösbor után: ha ilyen bort tudnék készíteni, azonnal ideköltöznénk, és semmi mással nem foglalkoznánk…