A magyar szőlő-bor ágazat jövője, a szőlészetek és borászatok fejlődési igényén túl, az oktatás és kutatás szerepvállalásának mértékétől és hatékonyságától is függ. Az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem elkötelezett a magyar szőlő-bor ágazat fejlődésének támogatása mellett. A megrendezésre kerülő Eger Wine Meetup szakmai konferencián az ágazati szakemberek a legújabb kutatásokba is betekintést kaphatnak.

 

Egyedülállóan innovatív nemzetközi projektet indított az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem: olasz partnereikkel azt vizsgálják, miként hozhatók össze az okoseszközök, a kutatók felhalmozott tudása és szőlőtermelők tapasztalata.

A szőlőtermesztésben használatos digitális eszközök és technológiák fejlesztésével foglalkozik az egri egyetem által vezetett magyar-olasz nemzetközi konzorcium, amely tavaly tavasszal kezdte meg a munkát. A Padovai Egyetemmel, az olasz CET Electronics s.n.c. nevű céggel és az Egri Borműhely Egyesülettel együttműködésben távvezérlésű szenzorokat telepítettek a szőlőterületekre. A munka során létrejön egy olyan térképfelület, amely a szenzorok által érzékelt időjárási és egyéb adatok mellett megjeleníti az elvégzett beavatkozásokat és így kutatások, gyakorlati következtetések alapjául szolgál.

A térkép mellett 3D kamerával figyelik meg a szőlő hajtásnövekedését, az esetleges jég, vagy vadkárokat, s egyben a permetanyag felszívódását és aktuális mennyiségét is. Ennek köszönhetően pontosan meghatározható az is, hogy mikor és milyen mennyiségben kell újra vegyszert juttatni a növényre. A fenti adatokat egységesen megjelenítő térkép önvezető traktorok, önjáró drónok útvonalát is kijelölheti.

Hegyi Ádám István, az egyetem Kísérleti Szőlőültetvények és Borászatának birtokigazgatója a két éven át tartó, 60 ezer euró támogatást nyert „GrapePRODIGI - Support grape producers with digital tools to develop their precision farming approach” nevű projektről elmondta: létrehoznak egy olyan tananyagot, ami az okoseszközök és távérzékelési eszközök használatát oktatja, elsősorban szőlőtermelők számára. Szavai szerint fontos cél, hogy könnyen elsajátítható, naprakész, gyakorlati ismerek birtokába jussanak az érdeklődők. A munka eredményeként ezért létrehoznak egy szabadon hozzáférhető internetes portált, ahol bemutatják az innovatív eszközök alkalmazását a szőlőművelésben.

A közös munkában a két egyetem a térinformatikai és távérzékelési területen, valamint a szőlő-bor kutatásban szerzett tapasztalatát és tudását használja fel, az az Egri borvidék 11 pincészetét tömörítő Egri Borműhely Egyesület a Síkhegy dűlőben művelt területeket bocsátja rendelkezésre és folyamatos visszajelzést ad a megfigyelésekről, míg az olasz céges partner az általa gyártott érzékelő eszközöket biztosítja.

2021-2-HU01-KA210-ADU-000051077 - Support grape producers with digital tools to develop their precision farming approach